logo

harmonia-logo

2008

Vince bál 2008

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

2008. január 26.

              Már megszokott, hogy a szervezet első rendezvénye minden évben a „Vince Bál”. Így volt ez most is, amikor január 26-án megrendezésre került a sorban következő. Az év végi és az újévi mulatozás után következő farsangi időszak egyik legsikeresebb báli rendezvényét mindig várják az érdeklődők, kik száma évről évre növekszik.
              A rendezőség minden évben próbál új színt varázsolni az egész éjszakát betöltő mulatozásba. Ez alkalommal sem volt ez máshogyan.
             Este héttől nyolcig megtelt a terem. A bejáratnál szakszafon és harmonikaszó fogadta a vendégeket,a táncterembe lépés előtt mindenki ihatott egy pohárka házi pálinkát, amit az idősebb Csemadok tagok kínálgattak. Pontban 8 órakor Dudák Ferenc elnök, rövid beszédével megnyitotta a bált. Zene a Nagyigmándi Szinkron együttes. Ezen az estén 3 tagú volt csak a banda, mivel az énekesnő anyasági szabiját tölti, igy csak egy-két nóta erejéig vett részt a produkcióban, a basszusgitáros pedig betegség miatt maradt távol. Ennek ellenére jól szórakoztatták a nagyközönséget, olyannyira, hogy egyes dalok refrénjeit a részvevők tömeghang szerű erősséggel közösen énekeltek.

Utoljára frissítve (2009 augusztus 09., vasárnap 11:14) 2009 augusztus 09., vasárnap 11:11

Bővebben: Vince bál 2008

 

Oldal 4 a 4 ből

<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>