logo

harmonia-logo

1949 - 1959

1949

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

1949

     A második világháború után, a magyar nemzet jelentős része, az anyaországtól elszakítva volt kénytelen élni és viselnie kellett az akkori kommunista hatalom vezetőinek szocialista eszményei következményeit. Megfélemlítve, kénytelen volt elfogadni, hogy nyelvüket kitiltották a közéletből. Szó nélkül kellett tűrniük, hogy Csehországba deportálták rokonaikat, mert magyarok voltak, majd lakosságcsere kifejezés mögé bújva erőszakkal szakították szét családjaikat és telepítettek ki áldatlan körülmények között azokat. A Beneši dekrétumokkal másodrendű polgárokká nyilvánították őket, majd mikor megfosztották jogaiktól, elkobozták vagyonukat, és földön futóvá tették őket, akkor, mint nagylelkű és a másságot szerető és tisztelő emberek, az akkori kommunista vezetők, nagylelkűen megengedték, hogy Csehszlovákiában létrejöjjön egy kisebbségi magyar kulturális szervezet, a máig élő és működő CSEMADOK.
     Legrosszabb álmukban sem gondolták, hogy futótűzként terjedő gyorsasággal alakulnak meg a Csemadok alapszervezetei és rövid időn belül országos szervezetté növi ki magát, hogy a csehszlovákiai, később a szlovákiai magyarok mencsvára, szóvivője és kultúrájának megmentője és őrzője lesz, egészen napjainkig.
     Naszvadon, 1949. Március 5-én alakult meg a Csemadok alapszervezete. Alapítói, Csontos Ágoston, Csontos István, Kovács Ferenc, Polgár Gáspár, Polgár József és Polgár Vince hamar felismerték a szervezet adta lehetőséget, annak súlyát és aktivizálták a község lakosságát. A szervezet első elnökének Polgár Józsefet választották, kinek vezetése alatt, az év végére már közel 200 –ra nőtt a tagok létszáma, megalakult az éneklő és a színjátszó csoport. Az első színdarab 32 szereplővel, a „Ludas Matyi” című előadás volt, amit több alkalommal, nagy sikerrel adtak elő nem csak a naszvadi, hanem a környékbeli települések lakosainak is. Az elkövetkezendő évek alatt megalakult a citera zenekar, amely az éneklő csoporttal együtt, napjainkig működik.
     Naszvad község magyar ajkú település volt egészen a kitelepítés, lakosságcsere idejéig, amikor az őslakosok felét kényszerítették otthonuk elhagyására. Ennek ellenére, bár az asszimiláció iszonyatos erővel van jelen környékünkön, az utolsó népszámlálási adatok szerint, még mindig közel 60 % fölötti a magyar ajkúak részaránya községünkben.
Ez az arány, sajnos nem tükröződik a helyi Alapiskolát látogatók esetében. Sajnálatos módon minden második magyar családból származó, otthon csak magyarul beszélő gyermek, szlovák nyelvű alap iskolát látogat. Teszik ezt annak ellenére, hogy biztosított a magyar nyelvű óvoda és az igényeket kellőképpen kielégítő magyar tannyelvű iskolánk nagyon szép eredményeket tudhat maga mögött. Történik ez olyan környezetben, ahol nyíltan kijelenthetjük, hogy a község kulturális életét majdnem teljes mértékben a magyar kultúra teszi ki. Köszönhetően többek között a Csemadok aktivistáinak, kik a hagyományőrző tevékenységen kívül gondoskodnak más kulturális jellegű igények kielégítéséről is. ………………………

  1. Alapító tagok
    • Csontos Ágoston, Polgár Vince, Polgár József, Csontos István
  2. Polgár Gáspár
  3. Kovács Ferenc

 


  1. Felsőszentiváni búcsú
  2. Petőfi ünnepség (Az első magyar tánc című darab)

    • Cserepes Vilmos, Paluskáné Csontos Margit, Feketéné Kovács Mária, Pápes Karola, Pápes Irén, Dibúsz Lajos

Utoljára frissítve (2009 október 18., vasárnap 08:38) 2009 február 24., kedd 08:35

 

1950

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

1950

  1. Duda Gyuri című előadás
  2. Duda Gyuri című előadás

Utoljára frissítve (2009 október 05., hétfő 11:17) 2009 február 24., kedd 09:35

   

1951

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

1951

  1. Ludas Matyi című előadás
  2. Ludas Matyi című előadás
  3. Ludas Matyi című előadás

Utoljára frissítve (2009 október 05., hétfő 11:19) 2009 február 24., kedd 09:44

   

1955

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

1955

  1. Boci-boci tarka szereplői
  2. Boci-boci tarka című előadás
  3. Boci-boci tarka című előadás
  4. Boci-boci tarka című előadás

Utoljára frissítve (2009 október 05., hétfő 11:22) 2009 február 24., kedd 09:48

   

1957

Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

1957

 

 

Utoljára frissítve (2010 február 18., csütörtök 14:07) 2009 február 24., kedd 10:01

   

További cikkek...